Megjelent Határtalan hazában /Erdélyi Könyv Egylet, Stockholm/ címmel, a kolozsvári Dávid Gyula és a Stockholmban élő Veress Zoltán szerkesztésében az Erdély Kövei sorozat 10. kötete. A könyv 15 interjúra épül, amelyben a kérdezettek időszerű sorskérdésekről vallanak, illetve megneveznek és az olvasó asztalára tesznek egy-egy olyan szellemi terméket - verset, drámarészletet, esszét stb. -, mely a leginkább kifejezi, illetőleg folytatja gondolataikat. A kérdezettek - a történész Nemeskürty István, a Keresztény Szót főszerkesztő Jakab Gábor, a teológusprofesszor Kozma Zsolt, a Svédországban élő Szente Imre, a müncheni Magyar Intézetet vezető K. Lengyel Zsolt, Pomogáts Béla író, az ungvári Balla D. Károly, a felvidéki Dobos László, a vajdasági riporter Matuska Márton, Dávid Gyula, a SZER-es Borbándi Gyula, a szociológus Nagy Károly, a Tel Avivban élő Tabák László, a diplomata Jávorszky Béla, Benkő Samu - mellett így aztán szóhoz jut Sajó Sándor, Madách Imre, Makkai Sándor, Szőcs Géza, Babits Mihály, Berniczky Éva, Domonkos István, Tompa László, Szabó Zoltán, Illyés Gyula, Kodolányi János, Vörösmarty Mihály. /(Cseke Gábor): Határtalan hazában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./
2008. november 1.
A Népújság két részletet közölt Gáll András: Innen az Óperencián nem voltunk boldogok /Novum Verlag, Sopron, 2008/ című kötetéből. A szerző Kolozsváron született, itt nőtt fel. 1944-ben a téglagyárból Auschwitz helyett a németek Budapestre vitték, így életben maradt. A Bolyai Egyetemen 1952-ben végzett, ezután Bukarestbe került, az akkori Romániai Magyar Szó szerkesztőségébe. Újságírói nevén Gáll András, eredeti nevén Glancz András, van aki így szólítja, a héberül beszélők számára Andréj – Andrei Glancz. Ez a név szerepel útlevelében. Gáll András lelkes meggyőződéssel lett tagja a Kommunisták Romániai Pártjának. Meggyőződéses kommunista maradt 1956-ig. 1975-ben kivándorlási útlevelet kért Izraelbe. Kijutva belátta: magyar nyelvhez kötött értelmiséginek lenni Izraelben annyit jelent, hogy a társadalom peremén él. Adminisztratív munkát vállalt, majd amikor megjelentek a számítógépek, programozó lett. „Ma, már a hetvenhaton is túl, még mindig ugyanaz vagyok, aki mindig is voltam. Kolozsvári magyar zsidó” – írta. Romániában újságíró barátja volt Tabák László, aki Izraelbe települése után megjelentetett egy kötetnyi szellemes karcolatot a következő címmel: "Lemondtam a világfelelősségről". A bukaresti Előre című lap történetéhez hozzátartozik, hogy ellentétben Robotos Imrével, aki 1952-ben, a "jobboldali elhajlás" ürügyén elküldte a laptól főszerkesztő-helyettesét – és konkurensét -, Kenyeres Pált, s aki tíz éven át Gaál Gábortól Daday Lórándig és másokig bárki fejét élvezettel a víz alá nyomta, majd Szilágyi Dezsőt azért neveztek ki az Előre élére, hogy Gállékat nyomja a víz alá, végül is jobb embernek bizonyult elődjénél. Nem firtatta munkatársainak belső meggyőződését, csak az érdekelte, hogy elvégezzék a penzumot. Szilágyi Dezső szakembereket vett maga köré, nem pártszolgálatos idiótákat. Domokos Gézát hozta maga mellé főszerkesztő-helyettesnek. Robotos Imre a sztálinista korszak tipikus képviselője volt. /Egy outsider emlékei. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./
